Stábunk nem kis kalandra vállalkozott, mikor Urunk 2013. évének november havában elhatározta, hogy utánaered egy sokunkat foglalkoztató, ám elfeledett mítosz igazságtartalmát kutatni. Az eredmények birtokában annyit elárulhatunk: magunk sem sejtettük, hogy az expedíció során megismert összefüggések kiderülnek.

„Elkellett vón a segítség” – kezd bele történetének ismertetésébe az egyik szemtanú, L. Róbert, mikor személyautónkat megpakolva elköszönünk, és útnak indulunk. Mintegy négy napos, rendőri zaklatástól sem mentes utazást követően érkezünk Mezőkövesdre, az Ukrán határhoz. Errefelé már zordak a körülmények – a havasi embert megedzi a kemény tél, jóindulatot a magunkkal hozott kilónyi spanifer fejében sem remélhetünk. Tábort verünk, tüzet rakunk. Az elfogyasztott lélekerősítő pálinka ellenére nehezen jön álom a szemünkre, a munkába igyekvő tömeg minduntalan fel-fel zavar. Kora reggel fáradtan ébredünk, ám célunk nemes, sebtiben összepakolunk, lelkünkben az izgalom táplálta tűzzel fordulunk vissza, hiszen úti célunk a magyar Nepál, Salgóbánya.

Kedd tájékán keltem útitársam, ideje lekanyarodunk, Salgóbányához érkeztünk. Salgóbánya a XIV. század derekán épült, apátságát 1320-ban alapították. Első lakosai a Rákóczi szabadságharc elől menekülve érkeztek ide az 1835-36-os években. Lakosai kezdetben jómódú nyomdászok, később az osztrák cenzúra erősödésével nyomdászok. Az egyszerű lakóházak a központi főtéren létesített lóvágóhíd köré épültek, tisztes távolságban. Építészetét a letisztult barokk, a kora-impresszionista, humanista realizmus jellemzi.

De térjünk vissza expedíciónk tárgyához, az Ördögember mítoszához, mely nevének puszta említése is kétkedést, rettegést vált ki e tájon.

Az Ördögember első dokumentált megjelenésére egészen az első írástudó lakosok érkezéséig várni kellett. Az ősi kódexet Salgóbánya egyetlen könyvtárában őrzik, féltve vettük kezünkbe az évtizedes pergamen lapokat. Salgóbánya nyelvezete sajátos szerkezetet mutat – a lény pontos leírásának rekonstruálásához lingvisztikai ismereteink mellett képzelőerőnkre is szükség volt. Következtetéseink a következők: a megriadt, fejvesztve menekülő polgármester üldözői a falu határában egy fekete, nyálkás szőrű varjúhoz hasonló négylábú kígyót láttak, melynek fogai tűhegyesen meredtek ki tarkójából, bal keze vészjóslón hunyorított, jobb alsó szárnya szabályos köröket írt le az óramutató járásával fordított ütemben. Pontosabb megfigyelésre azonban az első észlelés során nem nyílt lehetőség, így tovább kutattunk.

Következő forrásunk az ódon, aranyveretes porlepte kódex az 1970-es évekből, jelenleg Sz. Gizella helyi lakos és közértvezető tulajdona. A félénk, de rátarti tulajdonos első találkozásunkkor hallani sem akart expedíciónkról, hosszas unszolás után azonban kötélnek állt, továbbra sem engedett minket a felbecsülhetetlen értékű tárgyi lelet közelébe. Így más lehetőségünk nem lévén megpróbáltuk meggyőzni Gizellát - Gizi nénit, aki első szavunkra kezünkbe adta féltve őrzött kincsét. Mivel szerkesztőségünk nem híve sem a házasságon kívüli, sem a családon belüli erőszaknak, tovább álltunk.

Rövid megbeszélést követően arra az elhatározásra jutottunk, hogy csapdát állítunk, és személyes megfigyelés alapján leplezzük le az Ördögembert. Éjszakánkat ideiglenes táborhelyünkön töltöttük, a Penny Market parkolójában vertünk tanyát. Felállítottuk megfigyelőállásainkat, hosszú éjszaka elé néztünk. Délelőtt riadtan ébredünk – elkövettünk egy végzetesnek tűnő hibát, elaludtunk. Nap közben felszerelésünk tisztogatásával, a lény mítoszának ecsetelgetésével töltöttük időnket. Az est közeledtével izgalmunk egyre fokozódik, ideje felállítanunk megfigyelőállásunkat. Ezúttal azonban szem előtt tartottuk, nem szabad még egyszer elkövetnünk a hibát, hogy nem maradunk ébren. Sinter össze is gyűjtötte az expedíció költségvetését, és koffeinutánpótlásunk biztosítandó betért a Penny Marketbe néhány palack Sztár Cola-ért. Mivel ismereteink kizárólag a polgármestert üldöző elégedetlen felmenők beszámolóira alapozhattuk, három csoportra osztottuk fel egységünket. Sinter a nyálkás szőrű, fekete lényeket figyelte, Fityor tekintetével a vészjóslóan körző szárnyakat fürkészte, míg jómagam a gyanúsabb kígyókat elemeztem. Órák teltek el ebben a feszült állapotban, ám némi motozást és hörgést-vonyítást leszámítva, melyet a fagyállóval összetévesztett Sztár Cola-nak tudtunk be, csendben vártuk az Ördögember felbukkanását.

Semmi.

Ám nem sokáig kellett várnunk, hogy valami egészen természetfeletti törtéjen! A kora hajnali órákban, nagyjából 7:45 körül egy furcsa fény-nyalábra lettünk figyelmesek, mely előbb a távolban körözött, egyfajta sistergő-pöfékelő hang kíséretében, majd kettévált és villámsebességgel átsuhant a fák között a közeli hegyorom magasságába, ahol színre pirosra váltott és fekete csillagokat kezdett okádni magából. A hang egyre erősödött, ekkor azonban elkövettük az előző esti végzetes hibát, és elaludtunk.

Reggel komor hangulatban ébredtünk – nem akadtunk az Ördögember nyomára. Szótlanul töltöttük a hazafelé vezető utat, expedíciónk végéhez érkeztünk. Kár volna tagadni, hogy talán vannak a világon nehezen megfogható dolgok, melyek igazságának és őszinteségének kiderítésére szervezettebb kutatás, hosszas tervező-előkészítő szakasz szükséges.

Ezúttal nem jártunk sikerrel, ám a Kedves Olvasó jól ismer minket – a tények nem maradhatnak titokban! Egyet ígérhetünk, visszatérünk!

1. Ábra: Fityor fantomképével zárjuk sorainkat, melyet ideológiai túlbuzgóságában festett az első üveg Sztár Cola-t követően