A két nép 19-20. századi héjanászának elemzésével honlapunk tárhelyét meg lehetne tölteni. Ezúttal helyszűke miatt kénytelenek vagyunk a lényegre koncentrálni: a 20. századi világégések miatt pattanásig feszült húr valamelyest lazulni látszott a sztálinizmus és még inkább a hruscsovi éra látszat-internacionalizmusa miatt, a KGST vörösre mázolt maszkja alatt azonban még mindig ott élt a revansizmus a két nép emlékezetében.

A felfordulás egy poltavai szpartakiádon keződött, amikor a cselgáncs elődöntőben a román Iulia Craioveanu-t a magyar Tóth Emőkével sorsolták össze. A tragikus délutánon, a minden Állami Fogadóiroda által esélyesebbnek tartott Emőke egy olyan erejű ipponnal terítette le a román lányt, hogy az azonnal az eszméletét vesztette. Valószínűleg a véletlennek tudható be, hogy a magyar kíválóság a dobást követően egy román zászlóban törölte meg a homlokát. A román cselgáncsozó a VII. számú Vorosilov Katonai Kórházba történő szállítása közben életét veszítette. Halálát belső vérzések okozták.

A magyar nagykövetet még aznap berendelték Bukarestben. Ekkor azonban még senki nem sejthette, hogy az események milyen gyorsan eszkalálódhatnak. Hogy Geréb Zoltán konzul mit mondhatott a román külügyminiszternek, az a mai napig rejtély, de a III. román gépesített hadosztály a találkozót követően azonnal átlépte a magyar határt.

A támadás teljesen felkészületlenül érte a magyar határőrséget és a közelben gyéren állomásozó harckocsizó századokat. A román BT-7 tankok akadálytalanul törhettek át a magyar vonalakon. A csata első pár órájában a Magyar Honvégség emberanyagának 60%-a esett fogságba.

A Securitate a volalak mögött azonnal elkezdte a magyar lakosság "különös bánásmódban" részesítését. Ez a valóságban a legszörnyűbb bűntetteket jelentette. A háború 8 órája alatt többezren vesztették életüket.

A román hadsereg 17:05-kor lépett be Budapestre, ezzel a román tüzérség Bicazului önjáró lövegei is lőtávolba, 2 kilométeren belülre kerültek.

A románok megnyertnek tekintették a háborút.

A hadvezetésük azonban egy dologgal nem számolt. A frissen alakult Búvár Kund Alakulat, a flotilla speciális egysége a háború megkezdésének pillanatában azonnal elkezdett délnek hajózni egyedi tervezésű Botond-2 típusú hadicsónakjaival. Ezek a modern álcával (sötét festés, gallyak) ellátott ladikok, már a Vaskapunál jártak, mire a románok elérték a Tiszát.

A Fekete-tengerre érkezve azonnal elkezdték a vizeket kutatni a román Mihai Viteazul-osztályú atom tengeralattjárók után, melyeket végül egy szevasztopoli kikötőben találtak meg. A BKA tagjai azonnal támadásba lendültek, késekkel és hangos kiabálással lefegyverezve az illuminált román matrózokat.

A Szevasztopolban vásárolt Antonov-3 nukleáris robbanófejet keresztezve a Töhötöm hazai gyártású hordozórakétával a hős alakulat tagjai 17:16-re sikeresen befogták Bukarestet.

A megdöbbent román vezetésnek nem volt más választása, mint a kapituláció. A másnap villámléptekben lezajlott béketárgyalásokon a román vezetés aláírta a paktumot, miszerint a Román Népköztársaság elfogadja Tóth Emőke ezüstérmét, valamint hogy 3 évig nem indulnak cselgáncs tornákon. A nyolc órás háború egyenlege 4570 román, 6576 magyar halott.

A Búvár Kund Alakulatot nem terjesztették fel érdemrendre, sőt fel sem merült többé a neve. Ugyanis tagjai az akció után a tengeralattjáróval együtt Kanadába emigráltak.

Az Őszintén a Hírekről szerkesztősége ezúton emlékezik meg a háborúban elesett 6576 magyar, valamint a 177 erdélyi magyar-román katonáról.

Mellékletek:

[1. ábra] Az 1972-es gyártású Bicazului önjáró löveg, a Ploiesti Ioan de Hunedoara gépgyárból. A félelmetes 37 mm-es ágyú 2 km-ről képes átütni 30 cm habkövet.

[2. ábra] A Botond-2. A rohamladik a mai napig hadrendben áll Szomáliában, Leshotóban és a Tamil Tigrisek gyermektagozatánál. A képen éppen kitűnő célra használják a hajót, núbiaiakon ütnek rajta.

(fityor)