Újabb fantasztikus felfedezést tett szerkesztőségünk, melyet a magyar tudományos élet szervilis, mindenféle nemzeti tartást nélkülöző rétege legjobb tudása szerint megpróbált a szőnyeg alá söpörni.

Köztudomású, hogy Csokonai korának a legkiemelkedőbb poétája volt, de Debrecen járás lakói nem csak a betűvetőt, rímfaragót tisztelték benne, hanem a környék egyik legtiszteletreméltóbb látóját, táltosát és béljósát is.

Hősünk több napos szeánszokat tartott, kisebb rontásokat vett le a köré sereglő elesettekről, jövendölt a reményre szomjazóknak és asztalt táncoltatott a jobbágyok legnagyobb mulatságára.

Kortársa, Shahab Farhadi perzsa világutazó hajdúnánási pihenőjén volt szemtanúja egy ilyen aktusnak. Erről később “Futottak még” c. novelláskötetében számolt be:

“A költő ekkor mintegy 2 méter magasba emelkedett krisztusi pózban és testnyílásaiból fényár lövellt, mely napali világosságot teremtett itt, a nánási éjszakában. Egy félénk paraszt lépett hozzá, majd így szólt:

- Óh, Vitéz! Segíts rajtam! A lányomnak torokgyíkja van!

Ekkor Mihály feje elkezdett forogni a tengelye körül, valami furcsa holt nyelven, tán arameusul szólt. Dehogy szólt, inkább dörgött! Majd a szája lángokat okádott és egész Kisvárdán megrozsdásodott a lovak patkója, moha nőtt a fák déli oldalán, könnyezni kezdett az összes Petőfi szobor, fekete malacott ellett az összes koca és elmúlt a paraszt lányának torokgyíkja.”

1. Ábra: Csokonai transzban: jól megfigyelhetők a kitágult pupillák, az üresen, távolba meredő szemek, valamint a bódulat jele, a szinte gyermeki mosoly

Számos versét ebben a furcsa kábulatban költötte, többek között a “Konsancinápoly” c. művét is, de ekkor szinte bizonyosan égetett szeszeket is fogyasztott.

Ezeket a verseket a modern irodalomtudomány igyekszik fricskának, vitriolos szurkálódásnak, sőt bohózatnak ^(sic!) beállítani. De természetesen mást nem várhatunk a magát tudománynak csúfoló idegenszívű kuruzslótól, és annak tanoncaitól, akik mesterük hazugásaiban gerinc hiányában csak meghemperegnek.

De nézzünk egy példát:

Csokonai Vitéz Mihály: A méla Tempefői

Szörnyű környék! hová a lélek?

Korrupció terem, ahová csak lépek

Szállásom egyre csak roskadozik,

Még szerencse, hogy nincsenek buzik

De jól csak ők járnak, 

Közelébe nem mennek ennek a gonosz cárnak

De gyorsan abba is hagyom legott

Mielőtt borscsba főznék a polóniumot

“-De bazmeg ez Szocsi!”

Kiáltott fel Sinter kollegám, amikor egy Kanizsai söralátéten meglátta az idézetet. És így is van. Csokonai megjósolta a Téli Olimpiát! Ugyanúgy, mint ahogy megjósolta Trianont A tihanyi Ekhóhoz írott versében, és ahogy megtippelte a Játék Határok Nélkül 1993-as elődöntőjét, az Érik a galagonya hőseposzában.

Ezt hallgassa el az Élet és Irodalom!

2. Ábra: Csokonai a bécsi udvarban, amint éppen pockok csontjaiból vet sorsot Miksa Habsburg trónörökösnek. (Csontváry Kosztka Tivadar freskója)